Magyarország határozottan kiáll amellett, hogy a nyugat-balkáni bővítés kérdése mind az Európai Unió, mind a NATO napirendjén kiemelt helyet foglaljon el és a két szervezet hiteles bővítési perspektívát kínáljon a régió országainak – jelentette ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter, miután február 25-én, csütörtökön udvariassági látogatáson fogadta Đorđe Radulović montenegrói külügyminisztert.

 

A találkozó során a honvédelmi miniszter gratulált Đorđe Radulović külügyminiszternek az új montenegrói kormány megalakulásához, majd kiemelte, hogy Magyarország számára a Nyugat-Balkán stabilitása és biztonsága kiemelt fontossággal bír. Mint elmondta: Magyarország konkrét lépésekkel segíti a régió stabilitását. A Magyar Honvédség jelentős kontingenssel van jelen a NATO- és EU vezetésű békefenntartó missziókban a térségben, és ismert, hogy az EBESZ szervezetével együttműködésben anyagi támogatás nyújt a fegyverzet ellenőrzéssel kapcsolatos kérdésekben is. A miniszter kiemelte: nemzetközi szinten is nagy elismerés övezi Magyarország tevékenységét, amelynek egyik bizonyítéka, hogy a NATO KFOR műveletének parancsnoki beosztását idén novembertől magyar tábornok tölti majd be.

 

A miniszterek egyetértettek abban, hogy a nyugat-balkáni bővítés kérdésének mind az EU, mind a NATO napirendjén kiemelt helyet kell elfoglalnia és a két szervezetnek hiteles bővítési perspektívát kell kínálni a régió országainak. Egyben üdvözölte Montenegró sikeres erőfeszítéseit a NATO keretein belül.

Montenegró külügyminisztere megköszönte Magyarországnak ez eddig nyújtott támogatást és hazánk pozitív szerepét az ország sikeres integrációs törekvéseiben.

A magyar miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország különös köszönet nélkül is mindig kész segítséget nyújtani, hiszen a Balkán biztonsága 

közös érdekünk.


 

A találkozó végén a miniszterek megállapodtak abban, hogy tovább fogják erősíteni a kétoldalú kapcsolatokat.