2019. július 8-án folytatódott Montenegróban a „Budapesti mesék” c. fotókiállítás bemutatása. A nagysikerű, Nikšići Színházban megtartott első kiállítást követően ezúttal a montenegrói főváros szívében található Delta City pláza aulájában került bemutatásra a Kinszki Imre és Kaiser Ottó budapesti fotóiból összeállított párhuzamos tárlat.

Míg az érdeklődők többsége tudatosan a tárlat miatt érkezett, a plázába betért látogatók is a tárlat előtt megállva sorban, érdeklődve nézték végig kiállítás anyagát, melyben visszaköszön a világörökség részét képező Budapest - a Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út is.

A Kinszki Imre és Kaiser Ottó budapesti fotóiból összeállított párhuzamos tárlat megnyitóján beszédet mondott dr. Császár Zoltán elsőbeosztott, aki köszönetet mondott a kulturális hatásokat befogadó és továbbadó magyar fővárosról készült képek iránt érdeklődők nagy számáért. Elmondta, hogy a Kinszki Imre által a XX. század elején készített képek és Kaiser Ottó közel száz évvel később készült alkotásai ugyanazokat a történeteket mesélik el, ugyanarról mesélnek, a „kőtömeg” és az emberek iránti lelkesedéssel, és főleg: szeretettel.

 

Galéria