FIGYELEM!

A Montenegróba történő beutazás szabályairól továbbra is a konzuli szolgálat honlapján talál tájékoztatást!

Az itt található információk a Montenegróban való tartózkodást érintő szabályokat tartalmazzák.

 

 

A montenegrói korlátozó intézkedések kéthetente kerülnek felülvizsgálatra, a járványhelyzet súlyosbodása esetén azonban rendkívüli felülvizsgálatot rendelhetnek el, így utazásukat megelőzően és az alatt is mindenképpen tájékozódjanak mind a konzuli szolgálat (beutazási feltételek), mind a nagykövetség honlapján az aktuális előírásokról!

 

A felülvizsgált korlátozásokat rendszerint a hét második felében, sajtótájékoztatón jelentik be, a részletes szabályok rendszerint a következő héttől érhetők el. A részletes szabályok megjelenését követően az egyes részletszabályok módosulhatnak!

 

Tartalom

  • Zárt helyiségek
  • Tesztek érvényessége
  • Oltás igazolása
  • Maszkviselésre vonatkozó szabályok
  • Egyéb
  • Ügyvédlista

 

Zárt helyiségek

Zárt helyiségek esetében általános szabály, hogy 10 négyzetméterenként 1 fő jelenléte megengedett. Ettől egyes létesítményeknél a szabályozás eltér, ezekről lentebb talál információt. Az előírásokról és a megengedett létszámról minden esetben a bejáratnál elhelyezett táblán talál információt. 

Tesztek érvényessége

Az esetleges belföldi korlátozásoknál a tesztek érvényessége esetében nem a határon történő átlépést, hanem a létesítménybe való belépés idejét kell nézni! 

  • Az elérhető laboratóriumokról és elérhetőségükről (a teljesség igénye nélkülitt talál listát.

További laboratóriumok:

Egyes laboroknál van lehetőség aznapi eredmény igénylésére. Ennek feltételeiről, az árakról, valamint a teszteléshez szükséges iratokról (útlevél) érdemes még az utazás megkezdése előtt érdeklődni a kiválasztott laborban. Angol nyelvű teszteredményre vonatkozó igényüket még a tesztelés előtt jelezzék!

 

A beutazási feltételek eltérhetnek az országon belül megkövetelt igazolásoktól! A beutazási követelményekről a konzuli szolgálat „Utazási tanácsok” menüpontjában tájékozódhat!

 

Oltás igazolása

Az akadálymentes utazás érdekében javasolt mind a magyar kártyaformátumú, mind a digitális (magyar és/vagy uniós), és az uniós oltási igazolást önnél tartani, amennyiben valamelyiket elveszítené. Az oltás igazolását az utolsó dózis után hat hónapig fogadják el.

Kártya

  • Montenegró minden QR kóddal ellátott oltási igazolást (beleértve a magyart és az unióst) elfogad, az orvos által kiállított oltási igazolást nem!

Applikáció

  • A digitális igazoláshoz a mobilapplikáció letöltését, illetve regisztrációt javasolt még Magyarországon megtenni, mivel az eeszt oldala Montenegróban nem elérhető, azonban az applikáció működik.

 

Maszkviselésre vonatkozó szabályok

Védőmaszk egészségügyi, szociális és gyermekvédelmi intézményekben kötelező. Egyéb helyeken, ahol tömeg alakulhat ki, a Közegészségügyi Intézet kiemelten javasolja a maszkhasználatot.

 

Egyéb

  • Az egészségügyi intézményekben kórházi kezelés alatt álló személyek látogatásának tilalma!
  • Magánjellegű ünnepségek (pl. születésnap), esküvők/lakodalmak, szervezése, a rajtuk való részvétel csak reggel 07:00 és hajnal 01:00 között lehetséges.
  • Börtönlátogatás csak 72 óránál nem régebbi negatív PCR teszttel lehetséges.
  • Tilos a kül- és beltéri gyülekezés.
  • Kötelező 2 méteres távolságtartás.
  • Hotelek, éttermek, bárok csak reggel 07:00 és hajnal 01:00 között szolgálhatnak ki vendéget (kivéve a hotelben elszállásoltakat). Az éttermek teraszain az asztalok között 2 méter távolságnak kell lennie. Tilos az önkiszolgálás és svédasztal.

 

Ügyvédlista

Montenegrói Ügyvédi Kamara holnapja és az egyes közigazgatási egységekben (Opstina) foglalkoztatott ügyvédek elérhetőségei:

https://www.advokatskakomora.me/advokati_po_opstinama.html