2018. május 29-án a magyar V4-es elnökségi program keretében Dusko Markovic montenegrói miniszterelnök munkatalálkozón fogadta a podgoricai V4 misszióvezetőket.

A montenegró miniszterelnök köszönetet mondott a magyar kezdeményezésért, majd részletesen ismertette kormánya másfél éves tevékenységének legfontosabb eredményeit.Montenegró EU-integrációs felkészülése kapcsán kifejtette, hogy céljuk a még hátralévő három fejezet megnyitása, a 23-as és 24-es fejezetek köztes benchmarkjainak a teljesítése, illetve minél több fejezet lezárása 2018-ban. A Szófiai EU - Nyugat-Balkán Csúcs kapcsán a pozitívumokra helyezte a hangsúlyt: ismételten megerősítésre került, hogy az integrációs folyamat éllovasa Montenegró, illetve a transzeurópai projektek közé bekerült az adriai-jón autópálya (kék folyosó), amely első szakaszának (budvai elkerülő út) építése hamarosan megkezdődik. 

A V4-et elnöklő Magyarország nevében Pósa Krisztián nagykövet sikerként értékelte a találkozó létrejöttét. A négy misszióvezető bemutatta a V4-es együttműködés különböző aspektusait (történelmi háttér, gazdasági együttműködés, biztonság- és védelem politika, V4+, stb.). Mindannyian kiemelték, hogy a V4 tagállamok és Montenegró közötti kétoldalú gazdasági és politikai kapcsolatok kiválóak, és kormányaik további támogatásáról biztosították a Markovic miniszterelnököt és kormányát.

Fényképek: