Novák Katalin beiktatási ünnepségén Budapesten, az Országház előtt kiemelte: együtt vagyunk itt Európa szívében, az ország fővárosában, a Kárpát-medence közepén, a nemzet főterén, de együtt vagyunk abban a szándékban és akaratban is, hogy a magyaroknak a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után a huszonegyedik században jobb, szebb, békésebb, gazdagabb és biztonságosabb életet teremtsünk.
Az államfő úgy fogalmazott: egy sötét felleg, a háború vet árnyékot az ország életére. Kifejtette: Ukrajna megtámadása az első döbbenetet követően egyszerre követelt azonnali és ugyanakkor jól átgondolt, hosszú távú válaszokat, Magyarországtól is. Ahogy az első menekültek február 25-én megérkeztek az országba, a magyarok mérlegelés nélkül siettek a segítségükre.
Azóta 700 ezer menekült lépett át a biztonságot jelentő magyar földre, a magyarok több száz millió forint adományt gyűjtöttek össze, ellátást biztosítanak a sebesülteknek, élelmiszert küldenek az otthon maradóknak, tanulási lehetőséget, fedelet, ételt, munkát biztosítanak a családoknak. Magyarország emberségből jelesre vizsgázott, s hozzátette, tudni kell azt is, mi a válasz a háborúra, s mi a magyar nemzet múltjából és remélt jövőjéből fakadó érdek.
Novák Katalin beiktatási beszédét elolvashatja magyarul itt, angolul itt.
Novák Katalin köztársasági elnök életrajza.